Akció!

Varró Dániel - Bögre azúr (audio CD)

2465 Ft

Varró Dániel első verseskötete saját előadásában hangoskönyv formában. Nagy sikerét részben talán annak is köszönheti, hogy az első kötetekben megszokott “hangkeresésre” maga hívja fel a figyelmet.

Elfogyott

Cikkszám: MAG 9789631425833 Kategória:

Hallgasson bele:

Leírás

Varró Dániel bemutatkozó kötete rögtön egy vers-zsonglőrt revelál, akit a kortársak közül leginkább Kovács András Ferenchez lehetne hasonlítani; a legkülönbözőbb versformák, poétikai alakzatok, valóságszemléletek, beszédmódok és stílusok bravúros művelője, miközben a természetes derű, a fiatalos jókedély jellemzi, ám aki – ha kell – tud komoly, elmélyült és mélyre néző lenni. Érett és kedélyes líráját a formaérzékenység és a visszafogottság egyszerre egyéníti; vagyis Varró Dánielnek nemcsak lelke van, de versalkotó talentuma is. A Szilvalekvár és a zabpehely című darabban pl. így ír: Bizony, Lekvár úr, mint a csillagok/ oly fényes volt Ön és illatos – sötét a színe, mint a tinta most, / s bezápult. Szó és rímjátékai, kellemes akusztikus hatást kiváltó asszonáncai ama tehetség szolgálatában állnak, amely minden eléje kerülő témából költői világot varázsol. Valahogy minden tárgy egészen természetes módon vers lesz a költő kezében, olyan magától értetődően, amilyen a fűszál a mezőn. Egyszerre fanyar és játékos (Nagyapi, sipkám emelintem); egyszerre mestere a tömörítésnek (Buszon) és a nagyobb kompozícióknak (Kicsinyke testamentum), de tehetsége akkor ragyog fel igazán, ha mások álorcájában szól (Változatok egy gyerekdalra) – Balassitól Adyn át Térey Jánosig mímeli-utánozza-parodizálja a magyar líra jeleseit, miközben persze legbenső önmagát adja, a fanyar, mindenből viccet csináló, épp ezért kissé szomorkás, fiatal költőt. Legeza Ilona könyvismertetője

További információk

Tömeg 0.15 kg
Szerző

Előadó

Kiadó

Játékidõ

65 perc (1 audio CD)

Formátum

Műfaj

A felolvasás nyelve

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bögre azúr (audio CD)” értékelése elsőként

Érdekelhetnek még…